üresség zene: hiperkarma - üres, felejtő; john mayer - stop this train
kisregény következik... ha biztos vagy benne, hogy depressziós akarsz lenni, akkor hajrá.
John Mayer - stop this train
No, I'm not colorblind
I know the world is black and white
Try to keep an open mind
But I just can't sleep on this tonight
Stop this train
I wanna get off
And go home again
I can't take the speed it's moving in
I know I can't
But honestly, won't someone stop this train?
Don't know how else to say it
Don't want to see my parents go
One generation's length away
From fighting life out on my own
Stop this train
I wanna get off
And go home again
I can't take the speed it's moving in
I know I can't
But honestly, won't someone stop this train?
So scared of getting older
I'm only good at being young
So I play the numbers game
To find a way to say that life has just begun
Had a talk with my old man
Said "help me understand"
He said "turn sixty-eight
You renegotiate"
"Don't stop this train
Don't for a minute change the place you're in
And don't think I couldn't ever understand
I tried my hand
John, honestly we'll never stop this train"
Once in awhile, when it's good
It'll feel like it should
And they're all still around
And you're still safe and sound
And you don't miss a thing
Till you cry when you're driving away in the dark
Singing
Stop this train
I wanna get off
And go home again
I can't take the speed it's moving in
I know I can
Cause now I see I'll never stop this train
Nem szeretem ezt a napot, sőt kifejezetten utálom. Január 22... ahjj. Délelőtt semmi gondom nem volt, nem jutott eszembe ez a nevezetes dátum... hát igen, az internet ártalma. Simán megfeledkeztem volna róla... legalábbis pont erre a napra. Úgy terveztem ma megnézem moziban a Dr. Parnassust, csak hát ugye nem adják a cinema city-ben... Akkora alázat meg van bennem, hogy ne álljak neki most megkeresni a gépen. Furcsa, hogy most megint erről írok, mert nem ismertem. Rossz belegondolni, hogy a családja és barátai, milyen érzésekkel emlékezhetnek vissza erre a napra.
Fáj, ha elveszít valami fontosat az ember. Mindegy, hogy az egy darab papír, vagy egy ember. Csak a hozzá kötött érzelem a fontos. Amikor pedig évekkel később meghall egy dalt, vagy lát egy filmet, ami rá emlékezteti, újra csak az ürességet érzi, ami azóta is kötöltetlen maradt. Mert nem lehet pótolni, semmit sem lehet pótolni. Ha elveszted a kedvenc plüssödet, hiába kapsz egy ugyanolyat, az már nem az igazi. Tudom, most sokan nem értik miért írok erről, de nekem tényleg fontos volt, és lesz is. Ő egy igazi művészlélek volt számomra, érdekes, izgalmas. Minden egyes új filmjénél, egy felfedezőnek éreztem magam. Megpróbáltam megfejteni mit érezhetett akkor, hogy fejezte ki, mit próbált átadni. Becsülöm az olyan embereket, akik mindezt nem a felhajtásért csinálják/csinálták... épp ellenkezőleg. Akik elviselték mindazt a felhajtást, ami ezzel jár. Egyszer életemben szerettem volna vele találkozni, mint a többi olyan emberrel, akik hatással voltak az életemre. És a legrosszabb, hogy még csak esélyem sem volt rá... így anélkül került le a képzeletbeli listámról, hogy nem lehetett egy pipa a neve mellett. Olyan szívesen beültem volna vele egy kávézóba, pont a sarokba. Ahol a figyelő szemek már nem találtak volna meg és senki sem tudott volna megzavarni az elmélkedésben. Egyész álló nap csak beszélgettem volna vele, hogy megértsem milyen is ő valójában... mindig emlékezni fogok rád Heath Ledger.
Másrészről pedig... ez számomra úgy látszik az elmúlás napja lesz. Ma tudtam meg, hogy a legjobb barátnőm nagymamája meghalt. És az a fájdalom, ami tükröződött az arcán.. hiába próbálta elrejteni. Nem szeretem így látni. Azt akarom, hogy végre megálljon ez a vonat, mert én tényleg ki akarok szállni. Nem fogom majd végig nézni, ahogy az emberek kihullanak mellőlem. Vagy én hagyom itt őket, aztán majd nézhetem föntről, vagy lentről azt a kibírhatatlan fájdalmat. Mert tudom, hogy egy valakinek biztosan hiányoznék... utálom hogy meg kell halnunk, és én semmit sem tehetek ellene. Annyira kevés ez az idő. Mi van, ha holnap valaki olyan hagy itt engem, akit szeretek? És én nem mondtam el neki mindent, amit akartam? Túl kevés az az alkalom, amikor elmondjuk valakinek a valódi érzelmeinket...
|
Sajnálom elsie, hogy csak most írok. Teljesen elfelejtettem, azt hittem már válaszoltam.
Nagyon sajnálom, ami történt és őszinte részvétem. Remélem idővel könnyebb lesz, persze én még ezt nem tudhatom, mert olyan közeli családtagom/barátom akivel jó viszonyban vagyok még nem hagyott itt. (és remélem nem is fog)
Szerintem fontos, hogy ezt letudtad írni, és talán még jót is tesz, ha kiadod magadból.
Ne gondold, hogy haragudnék emiatt, sőt pont az ellenkezője. Hol máshol tudnád kiadni a legféltetebb érzéseidet, mert itt valahogy nem kell attól tartanod, hogy a többi ember mit szól. Legalábbis én ezért szeretem :)
És annak azért örülök, hogy nem vagyok egyedül... de bár ne kellene iyleneket átélni...